Dobókocka

U.L.-lel ültünk a tónál egy fa árnyékában, beszélgettünk. A pasikat szidtuk. Az ő volt barátját, az én volt barátomat. Az ő jelenlegi barátját, és az én kitudjamimet. És egyszer csak feltűnt a színen egy volt osztálytársam, egy sráccal kézenfogva: Ő a vőlegényem, Gedeon. Hát menjen a fenébe minden pasi, aki nem bírja kinyögni, mit is akar. 

A pasik hülyék? Vagy a csajok? Esetleg csak elbeszélnük egymás mellett? Mi a fene van?

Mitől lesz minden más? Miért ilyen nehéz elengedni a másikat? Mennyi idő kell 26 hónap elengedéséhez? Miért nem tudom elengedni a szót: önző? Miért akarok gyorsan továbblépni? Ülnöm kellene a romokon? Baj ha valami mást akarok? Vagy ha egyáltalán nem tudom, mit akarok? Miért nem volt annyi eszem, hogy ne aludjak ott? Mi kell ahhoz, hogy csókolózás közben már-már harapjuk egymás ajkát? Miért nem tudom elfelejteni azt az éjszakát? Miért jön rám pár óránként a sírógörcs? Miért szenvedek, ha én akartam így?  Miért ilyen fontosak a levelek? Miért mondta A.E. a "Vigyázz magadra" helyett azt, hogy óvatosan? 

Életemben először zavart, ahogy A.E. rámnézett. Lehet, hogy ez az egész hiba? Minden ugyan az, az egész megy körbe-körbe?

Szeretek M.F.-fel lenni, beszélgetni, sétálgatni. Csütörtökön vonatra ültünk, és elindultunk növényt gyűjteni. Erdő, rét, szántó, és a nagy nevetések. Három óra sétálás a friss levegőn. Az eredmény 35 növény és egy remek délután. Pénteken lepakoltunk M.F.-nél, elmentünk koncertre. Azt hiszem még sose voltam én a mentőöv a volt barát húzásaival szemben. Azt hittem nem lesz rám ilyen téren szükség, de sajnos volt. Aztán 4-en aludtunk M.F.-nél. Reggelire kaptunk rántottát, kávét, teát. 

Nagyon fogok örülni, szeptemberben, hogy M.F. is jön Pestre, főleg ha az állatorvosira.

Mindig elképzeljük a jövőnket. Este eltervezzük a másnapunkat, előre tervezünk, programokat tervezünk. Soha nem akartam kollégiuba menni, ezzel anyuék egészen addig egyetértettek, amíg el nem jött jelentkezés éve. Persze elég rövid idő kell ahhoz, hogy bárki rájöjjön, hogy elég nagy a térigényem, hogy rendetlen vagyok, és elég gyakran kiálhatatlan, és néha elég hülye dolgokhoz tudok ragaszkodni. No meg szükségem van valakire, aki főz rám, nehogy éhen haljak. Kell, hogy ha utlálok mindent és mindenkit, félre tudjak vonulni, gagyi filmeket nézni, esetleg hangosan zenét hallgatni. Ha levegőre van szükségem, ki tudjam tárni az ablakot, vagy ki tudjak ülni a tetőre. Ha szarul vagyok, be tudjak ülni egy kád vízbe, vagy beguggaszthassak a zuhany alá. Egy tükör csappal, ahol utálni tudom magam. Ezekre szükségem van, mindig is volt. De azt soha nem gondoltam volna, hogy ennyire önállónak kell lennem alig 20 évesen. Mosás, mosogatás, takarítás, vasalás. Ezeket soha nem akartam. Csak szétpakolni szeretek, és havonta egyszer rendrakás címén elővenni minden régi göncöt. Alkalmazkodni, teljesíteni kell, ha valaki számít ránk. Néha vágyom arra, hogy legyen senkim. Akkor talán minden más lenne. Néha jobb lenne spontánabbnak lenni. 2 embernek egyszerre tervezni, nem nagy élmény. Lehet, hogy csak kevésbé kellene függeni. Bár a saját korlátaim akkor is megmaradnának. A szépen lassan gyűlő dolgok, amiket nem tudok megcsinálni, talán soha többé. Lehet, hogy bíznom kellene a tornában. Mert a jobb karomat már soha nem fogom tudni a fejem fölé emelni, és a jobb vállam mindig alacsonyabban lesz, mint a bal. 

Sarokba szorítanak a saját korlátaim.

Háromszor ugyan az. Akár fogjuk egymás kezét, akár barátok vagyunk. Az elején remek. Hiszen én nem érzem a " múltkortönkretettemazéleted" érzést, és ez rohadt jó tud lenni. Ő pedig mindig új, de mégis a régi. Ugyan az az illat, ugyan azok az álmok. 5 éve ismerjük egymást, ismerem a mozdulatait is, tudom mit fog mondani, akkor is, ha éveket hagyunk ki. Nagy hévvel belevetjük magunkat a bármilyen kapcsolatba, mindig ugyan úgy. Néha annyira, hogy mások úgy érzik, emlékeztetniük kell, hogy van egy egész normálisnak mondható párkapcsolatom. Aztán újra és újra ugyan az. Én túl nagynak tartom a lendületét. Ezért tudok két hét után is az arcába üvölteni, hogy túl sok. Hogy túl sokat akar, túlságosan ... megfolyt. Kicsit zavar, hogy mindig én fordítok hátat. Mindig nekem lesz elegem, én futamodok meg. 

Milyen rájönni, hogy Szilvi felett állok? Félelmetes. Azt hiszem ezért nem akarom megismerni Szilvit, hiába érdekel már 5 éve, hogy ki is ő, hiába miatta mentem le régen Fenékpusztára.  

Össze kellene kapnom magam. Hogy ne legyen negyedik alkalom. És vagy 5 kilót magamra szedni, hogy ne kapjon fel az első szél. Vagy csak tudni, hogy mikor fogytam 50 alá.

Hová tűnök?

Állok a zuhany alatt. Forró víz ömlik rám. Átkarolom magam, és összeharapom a számít, hogy ne ordítsak. Nem tudom, hogy sírok-e, a szemeim zárva. Remegek. Nem! Ez nem lehet! Nem lehet, hogy én öcsém! Nem hiszem el! Hogyan jutott ide minden? Én nem tudok ezek után ránézni. Összegörnyedek. Mindenem vizes, a hajam az arcomba lóg. Üvölteni, tombolni lenne kedvem. X-re gondolok, aki most Rammstein koncerten van, és még nem tud semmit az egészről, és holnap délutánig nem is fog. Boldogok a tudatlanok. Aztán arra, hogy akarok hazamenni holnap. Nem akarok ottlenni, abban a házban. 

Nem akarok ránézni.

A 12 éves öcsémre, aki hazudik, cigizik és lop.

Micsoda hely, micsoda hely. Az legyen az utolsó nőm, akit innen viszek el. Az legyen az utolsó nap, ami itt majd rámvirrad. Az legyen az utolsó perc, ha itt találsz, és szégyenszemre rámismersz. Szégyenszemre rámismersz. Hazaviszlek, pedig messze laksz,
ha nem melegítlek, összefagysz. Ha nem melegíthetsz, összefagysz, hazaviszlek, pedig messze laksz. Jönnek és megérintenek minden nap, ismerősök, idegenek minden nap, gondolj rám, én ott leszek Veled minden nap. Minden áldott nap. A világot mutatnám meg Neked, de csak simogatom a melledet, most az is jó, hogy1 olcsó vagy, és nem kell kérni, hogy add magad. Egy méltatlan bérház ablakán a Pára hűvös bársonyán itthagyom neked a rajzomat, míg felébredsz, talán megmarad. És indulok, indulok. Mennem kell, 
Indulok. Itthagyom párás ablakod, ha nem melegítesz, megfagyok, ha nem melegítlek, megfagyok, itthagyom párás ablakod. Jönnek és megérintenek minden nap, ismerősök, idegenek minden nap, gondolj rám, én ott leszek Veled minden nap, minden áldott nap. Csak vetített, festett, hazug kép. Minden nap bűneimtől tisztulnék. Minden nap,
Mostantól csak a Mindenség elég. Minden nap, minden áldott nap. Jönnek és megérintenek minden nap, ismerősök, idegenek minden nap. Gondolj rám, én ott leszek Veled minden nap. Minden áldott nap.

Azért, mert a régi kapcsolatokból lehetnek újra barátságok. Elvégre ismeri minden húzásomat, már nem hisz a csodákban. Nem kér semmit, csak hogy ne tűnjek el. Cserébe ő sem tűnik el. Tudja, mit adhatok, és elfogad. Annak, aki vagyok. Hiszen 10. óta mindig ott volt valahol. Akkor is, amikor én nem akartam hogy ott legyen. És most ezért rohadt hálás vagyok.  Köszi:)

Ennyi időre megéri hazajönni, akár gyakrabban is. Van idő. Találkozni emberekkel, hajnalig kimaradni, aludni, tanulni. Ilyenkor nem annyira zavaró, ha viszked a kezem, mert folyamatosan gyógyul a sebem. Milyen szép lesz a fehér csík nyáron a felkaromon. Lehet tervezgetni. Jó lenne a tanév vége felé elmenni T.G.-ékkel a Bakonyba ersőben alvós, patakban fürdős útra menni. Aztán újra felmerült Fenékpuszta. Amit lehet, hogy meg kellene játszani még a tavasszal, a herbimnek azt hiszem nem ártana. Az egyetemet meg nem lehet otthagyni, szigaorúan tilos, nagy kiakadást von magával már maga az ötlet is. Nőnap címén beújítottam egy új növényt, csak még azt nem tudom, hogy fel fogom-e vinni Pestre, vagy marad itthon. Érdekes, hogy ilyenkor minden Primulával van tele. Szerintem rettentően ronda, és boldog-boldogtalan azt ajándékozzam, mert pár száz forintért hozzávágják már az emberhez. 150 forinttal többért már normális növényt is lehet venni. Sikerült megkaparintanom apu fényképezőgépét, ami lényegesen jobb, mint az enyém, bár a bőröndbe nem fér be. Azt hiszem visszaszokok a gyosrvonatra. Olyan nosztalgikus, és nem zsúfolt. 

Mi lesz, ha beleegyeznek? Fájdalom nélkül le fogok tudni mondani az álmaimért a B.-vel való együttéléstől, és újra játszani a távkapcsolatosdit? És ha nemet mondanak? Folytatni mindent ugyan úgy, mintha soha eszembe sem jutott volna, hogy lehetne teljesen máshogy is. Úgy tenni, mint még mindig akarnám. 

Utálom, hogy 2 hete csak ülök a seggemen, és nem tudom megkérdezni. Mert vannak dolgok, amiket nem lehet telefonon megbeszélni. Jövő hét szerdán végre hazatolom az arcomat, és megkérdezem. És tőlük fog minden függeni. Mert bármibe egyeznek bele, azt ők pénzelik. Elvégre az egész a pénzről szól és az önmegvalósításról. És az álmomról.

A diploma lesz a varázsszó. A lerombolandó fal.

Nincs is jobb péntek délután, mint hazaérni, leülni. Telefonálni, és megtudni, hogy jelenleg még hivatalosan, jövő hét elején már hivatalosan is mehetek nyáron Svájcba. 2 hét családnál, 2 hét táborban. Juhhú! Nem hiába csináltattam útlevelet!