Dobókocka

Micsoda hely, micsoda hely. Az legyen az utolsó nőm, akit innen viszek el. Az legyen az utolsó nap, ami itt majd rámvirrad. Az legyen az utolsó perc, ha itt találsz, és szégyenszemre rámismersz. Szégyenszemre rámismersz. Hazaviszlek, pedig messze laksz,
ha nem melegítlek, összefagysz. Ha nem melegíthetsz, összefagysz, hazaviszlek, pedig messze laksz. Jönnek és megérintenek minden nap, ismerősök, idegenek minden nap, gondolj rám, én ott leszek Veled minden nap. Minden áldott nap. A világot mutatnám meg Neked, de csak simogatom a melledet, most az is jó, hogy1 olcsó vagy, és nem kell kérni, hogy add magad. Egy méltatlan bérház ablakán a Pára hűvös bársonyán itthagyom neked a rajzomat, míg felébredsz, talán megmarad. És indulok, indulok. Mennem kell, 
Indulok. Itthagyom párás ablakod, ha nem melegítesz, megfagyok, ha nem melegítlek, megfagyok, itthagyom párás ablakod. Jönnek és megérintenek minden nap, ismerősök, idegenek minden nap, gondolj rám, én ott leszek Veled minden nap, minden áldott nap. Csak vetített, festett, hazug kép. Minden nap bűneimtől tisztulnék. Minden nap,
Mostantól csak a Mindenség elég. Minden nap, minden áldott nap. Jönnek és megérintenek minden nap, ismerősök, idegenek minden nap. Gondolj rám, én ott leszek Veled minden nap. Minden áldott nap.

Azért, mert a régi kapcsolatokból lehetnek újra barátságok. Elvégre ismeri minden húzásomat, már nem hisz a csodákban. Nem kér semmit, csak hogy ne tűnjek el. Cserébe ő sem tűnik el. Tudja, mit adhatok, és elfogad. Annak, aki vagyok. Hiszen 10. óta mindig ott volt valahol. Akkor is, amikor én nem akartam hogy ott legyen. És most ezért rohadt hálás vagyok.  Köszi:)

Ennyi időre megéri hazajönni, akár gyakrabban is. Van idő. Találkozni emberekkel, hajnalig kimaradni, aludni, tanulni. Ilyenkor nem annyira zavaró, ha viszked a kezem, mert folyamatosan gyógyul a sebem. Milyen szép lesz a fehér csík nyáron a felkaromon. Lehet tervezgetni. Jó lenne a tanév vége felé elmenni T.G.-ékkel a Bakonyba ersőben alvós, patakban fürdős útra menni. Aztán újra felmerült Fenékpuszta. Amit lehet, hogy meg kellene játszani még a tavasszal, a herbimnek azt hiszem nem ártana. Az egyetemet meg nem lehet otthagyni, szigaorúan tilos, nagy kiakadást von magával már maga az ötlet is. Nőnap címén beújítottam egy új növényt, csak még azt nem tudom, hogy fel fogom-e vinni Pestre, vagy marad itthon. Érdekes, hogy ilyenkor minden Primulával van tele. Szerintem rettentően ronda, és boldog-boldogtalan azt ajándékozzam, mert pár száz forintért hozzávágják már az emberhez. 150 forinttal többért már normális növényt is lehet venni. Sikerült megkaparintanom apu fényképezőgépét, ami lényegesen jobb, mint az enyém, bár a bőröndbe nem fér be. Azt hiszem visszaszokok a gyosrvonatra. Olyan nosztalgikus, és nem zsúfolt. 

Mi lesz, ha beleegyeznek? Fájdalom nélkül le fogok tudni mondani az álmaimért a B.-vel való együttéléstől, és újra játszani a távkapcsolatosdit? És ha nemet mondanak? Folytatni mindent ugyan úgy, mintha soha eszembe sem jutott volna, hogy lehetne teljesen máshogy is. Úgy tenni, mint még mindig akarnám. 

Utálom, hogy 2 hete csak ülök a seggemen, és nem tudom megkérdezni. Mert vannak dolgok, amiket nem lehet telefonon megbeszélni. Jövő hét szerdán végre hazatolom az arcomat, és megkérdezem. És tőlük fog minden függeni. Mert bármibe egyeznek bele, azt ők pénzelik. Elvégre az egész a pénzről szól és az önmegvalósításról. És az álmomról.

A diploma lesz a varázsszó. A lerombolandó fal.

Nincs is jobb péntek délután, mint hazaérni, leülni. Telefonálni, és megtudni, hogy jelenleg még hivatalosan, jövő hét elején már hivatalosan is mehetek nyáron Svájcba. 2 hét családnál, 2 hét táborban. Juhhú! Nem hiába csináltattam útlevelet!

Ma belebotlottam az alábbi vers egy részletébe.

Hogy rettenetes, elhiszem,

de így igaz.

Ha szeretsz, életed legyen

öngyilkosság, vagy majdnem az.

Mit bánom én, hogy a modernek

vagy a törvény mit követelnek;

bent maga ura, aki rab

volt odakint,

én nem tudok örülni, csak

a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

még nem szeretsz.

Míg cserébe a magadénak

szeretnél, teher is lehetsz.

Alku, ha szent is, alku: nékem

más kell már: Semmiért Egészen!

Két önzés titkos párbaja

minden egyéb;

én többet kérek: azt, hogy a

sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg

s fáradt vagyok;

kívánlak így is, meglehet,

de a hitem rég elhagyott.

Hogy minden irtózó gyanakvást

elcsitítthass, már nem tudok mást:

mutasd meg a teljes alázat

és áldozat

örömét, és hogy a világnak

kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,

külön, neked,

míg magadra gondolni mersz,

míg sajnálod az életed,

míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

halott és akarattalan:

addig nem vagy a többieknél

se jobb, se több,

addig idegen is lehetnél,

addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak

még jó lehet;

törvényen kívül, mint az állat,

olyan légy, hogy szeresselek .

Mint lámpa, ha lecsavarom,

ne élj, mikor nem akarom;

ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

börtönt ne lásd;

és én majd elvégzem magamban,

hogy zsarnokságom megbocsásd.

 Eszembe jutott, hogy Szabó Lőrinc volt az első, akinek céltudatosan vettem meg az összes verseit, nem csak úgy találomra választottam ki az antikváriumban. Aztán eszembe jutott egy fiú, egy pad, vele szemben egy öreg fával. Aztán az, hogy ebben a lakásban nem félek, tudok nyugodtan a sötétben ülni a géppel az ölemben. És I.Á. ... azt hiszem, végre rá fogok írni, már vaciláltam ezen egy fél évet, többet nem fogok. És a múlt, amin nem tudok túllépni, de együtt élni vele már megtanultam. 

Soha nem gondoltam volna, hogy ez eddig fog tartani, ahogy mások sem. Azt mondtad, túl komoly vagyok. Összeköltöztünk, és legalább egyszer egy nap röhögünk az én gyerekességemen. Mindig. Még akkor is, ha arról van szó, hogy folytassuk-e közösen tovább. És az is fontos volt, hogy szeressek enni. Hát, itt még van min dolgozni, de köszönettel tartozok azért, hogy főzöl rám, és imádom a kajáidat. Sajnálom, hogy válogatós vagyok, és hogy ennire nem bírom a csípős kajákat. A távol-keleti konyháértpedig külön köszönet jár. 

Egyszerűen csak szeretek Veled lenni. Fontos, hogy tudjam, ott vagy, és akármi történjen, akkor is ott leszel. Most kábé annyira vágyom az ölelésedre, mint azon a teliholdas, mentőfelburulós estén. És nagyjából azóta szeretlek. És már várom, hogy újra együtt legyünk. Hogy ketten összeköltözzünk. Hogy megünnepeljük magunkat.  

Gerinc. Probléma. Fájdalom.

Rá tudnék üvölteni arra, aki ezek közül kettőt egy mondatban használ. És sírni, ha kimondom, vagy csak rágondolok. 

És ez soha nem fog megváltozni, mindig így marad. Vagy rosszabb lesz.

Kiscsillag koncert Sz.B.-vel. Forrócsoki L.Z.-vel. Vásárlás anyuval. Városbajárlásás S.-sel. Sütisütés. Karácsonyozás. Kuszkusz-csinálás. Dögunalom anyám szüleinél. B.éknél alvás. Étkészlet vásárlás. Sör, Kaukázus, Vad fruttik B.-vel. Masszázs. Ebéd Bozsokon. Újabb vásárlás anyuval. Fürdőzés B.-ékkel Celldömöldön, aztán ebéd. Szilveszter Gotthárdon.

És most a pakolás. Másfél hét alatt sikerült kipakolnom a böröndből, így most vissza kellene pakolni bele. Sok cucc, kicsi helyre bezsúfolva. Utálok pakolni. Megyek én bárhova, de ne kelljen cuccot vinni, ne kelljen pakolni. 

És két hét múlva újabb kis pakolás, irány haza, pihenni. Aztán újabb két hét, és nagy pakolás, költözés. Táskák, dobozok. Rohadt csomagolás.

Mikor alakul át a jelen múlttá, és a jövő jelenné? A mellettem álló, akinek az inge rajtam van, mikor lett az első barátomból a haverommá? Mióta nem zavar, hogy kedves velem, hogy azt mondja, csinos vagyok? Mióta akarok vele menni koncertre? És hogyan fél be egy terembe az egész mögöttem totyogó 4 év? Hazafelé együtt elmélkedtünk arról, mit az emberrel ha a "nagy szerelemmel" szakít. A sajátunkról egy szó sem esett. Már nincsen mi. Mielőtt kimet Afrikába megbeszéltük. Én én voltam, ő ő. Két kis hülye. Kellett, hogy tudjam, neki még kellek. Akkor is, amikor magamnak nem kellettem. Most már csak azt tudom neki kívánni, hogy felejtse el Szarvast, és jövőre menjen Pécsre. Muszáj oda mennie. 

... ajándékba, és szökj meg velem. Fussunk kézen fogva. Sírjunk, hogy mit hagyunk magunk mögött. Nevessünk, hogy végre megtettük.

Szöktess meg a magánytól (és ettől)!