Dobókocka

Háromszor ugyan az. Akár fogjuk egymás kezét, akár barátok vagyunk. Az elején remek. Hiszen én nem érzem a " múltkortönkretettemazéleted" érzést, és ez rohadt jó tud lenni. Ő pedig mindig új, de mégis a régi. Ugyan az az illat, ugyan azok az álmok. 5 éve ismerjük egymást, ismerem a mozdulatait is, tudom mit fog mondani, akkor is, ha éveket hagyunk ki. Nagy hévvel belevetjük magunkat a bármilyen kapcsolatba, mindig ugyan úgy. Néha annyira, hogy mások úgy érzik, emlékeztetniük kell, hogy van egy egész normálisnak mondható párkapcsolatom. Aztán újra és újra ugyan az. Én túl nagynak tartom a lendületét. Ezért tudok két hét után is az arcába üvölteni, hogy túl sok. Hogy túl sokat akar, túlságosan ... megfolyt. Kicsit zavar, hogy mindig én fordítok hátat. Mindig nekem lesz elegem, én futamodok meg. 

Milyen rájönni, hogy Szilvi felett állok? Félelmetes. Azt hiszem ezért nem akarom megismerni Szilvit, hiába érdekel már 5 éve, hogy ki is ő, hiába miatta mentem le régen Fenékpusztára.  

Össze kellene kapnom magam. Hogy ne legyen negyedik alkalom. És vagy 5 kilót magamra szedni, hogy ne kapjon fel az első szél. Vagy csak tudni, hogy mikor fogytam 50 alá.

Hová tűnök?